MAGYAR NEMZETI HELYNÉVTÁR PROGRAM

A Magyar Nemzeti Helynévtár Program arra vállalkozik, hogy a magyar nyelvterület helyneveit összegyűjtse és dokumentálja. Ez a feladat régi adóssága a magyar tudományosságnak, amelynek fontosságáról Teleki József, a Magyar Tudós Társaság első elnöke már a szervezet megalakulását megelőzően is értekezett. Az ilyen irányú munka az elmúlt két évszázad során váltakozó lendülettel folyt, de még a legígéretesebb időszakok elszántsága is csak részleges eredményekhez vezethetett. A Magyar Tudományos Akadémia a Nemzeti Kutatási Programok részeként most először nyújt olyan támogatást e feladat elvégzéséhez, amely a siker esélyével kecsegtet bennünket.

A Magyar Nemzeti Helynévtár Program céljairól itt olvashat részletesebben.

A Magyar Nemzeti Helynévtár elsősorban az időközben önálló tudományággá fejlődött névkutatás művelőinek az összefogásával valósulhat meg. A program főképpen a Kárpát-medence magyar nyelvészeti tanszékeinek és tudományos intézeteinek az együttműködésén alapszik, és az oktatókon, kutatókon kívül az egyetemi hallgatókat is igyekszik bevonni a munkába. A névtudomány interdiszciplináris jellegének megfelelően azonban számítunk történész, levéltáros, régész, néprajzkutató, geográfus, kartográfus szakemberek és az őket foglalkoztató intézmények részvételére is. De emellett várjuk azoknak a tanároknak a jelentkezését is, akik egyetemi tanulmányaik során korábban már végeztek névkutató munkát, illetve szakmai képzettségükhöz kapcsolódóan szívesen megismerkednének e tudományterület tudásanyagával.

A feladat hatalmas: a mai nyelvben használatos helyneveket településről településre haladva, emberek ezreit kikérdezve kell összegyűjteni, és a történeti források helynévanyagának feltárása is rendkívül idő- és munkaigényes vállalkozás. Ennek eredményeit online adattárban, illetve könyvsorozatban tesszük elérhetővé mind a szakmai, mind pedig a szélesebb érdeklődő közönség számára.

A vállalkozás sikerében bízva számítunk az együttműködők minél szélesebb körének a részvételére.

Budapest–Debrecen, 2022. január 1.

Hoffmann István
kutatóprofesszor, akadémikus
programvezető





HÍREK

AKTUÁLIS HÍREK

KORÁBBI HÍREK next

TUDTA-E?

A védőszentek (más néven patrocíniumok, templomtitulusok) nevéből a középkori Kárpát-medencében több mint 1300 település neve keletkezett: pl. Szentmiklós (124 ilyen nevű település volt a középkorban a Magyar Királyság területén), Szentgyörgy (119 település neveként), Szentmárton (106 település neveként) stb. A patrocíniumi településnevek alakja az idők során gyakran módosult, s e változások nemegyszer olyan jelentős mértékben érintették a névtestet, hogy az eredeti szerkezete teljesen azonosíthatatlanná vált. A Nyárád menti Szenttrintiás névből például előbb Szentorontás, majd pedig Szentrontás lett; és azt, hogy a Pozsony megyei Somorja egykoron Szentmária volt, a Pest megyei Szentegyenes pedig Szentdienes, csupán a nevek történeti adatai alapján tudjuk megállapítani. E nevek alakulásában két változástörténeti folyamat játszott szerepet: a névszerkezet elhomályosulása (a deszemantizáció), illetve újraértelmezése (a reszemantizáció).

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK next

2022-01-01

A Magyar Nemzeti Helynévtár Program indulása

2022-02-07

Útjára indult a Bevezetés a helynévkutatásba című online tananyag

2022-02-07

Helynévkurzusok indulása

2022-02-14

Együttműködési megállapodások

2022-02-21

Megindul Pesty Frigyes helynévtárának kiadása

2022-03-16

Tudományos munkatárs alkalmazása

2022-04-01

Újabb munkatársak alkalmazása

2022-09-01

Újabb munkatársak alkalmazása

2022-10-10

Megjelent A magyar helynevek története c. online tankönyv

2022-10-10

Online tankönyv kezdő névkutatóknak: Bevezetés a helynévkutatásba

2022-12-01

Kihirdette Nemzeti Programjait az MTA

2023-02-06

Téli adatbázis-építő tábor a Debreceni Egyetemen

2023-02-21

Új kiadvány
Pesty Frigyes Kéziratos Helynévtára 1864:
Máramaros vármegye

2023-05-04

A debreceni hallgatói helynévgyűjtő munkacsoport I. műhelytalálkozója

2023-05-14

A Pécsi Egyetem és az Újvidéki Egyetem hallgatóinak debreceni műhelytalálkozója

2023-05-23

Könyvbemutató a Partiumi Keresztény Egyetemen

2023-06-13

Szerződéskötés az EME-vel

2023-06-18

Új kiadvány
Pesty Frigyes Kéziratos Helynévtára 1864:
Kővár vidéke, Kraszna vármegye

2023-06-22

MNHP műhelymegbeszélés

2023-06-26

Hagyományos nyári adatbázis-építő és szócikkíró tábor a Debreceni Egyetemen

2023-07-31

Szerződéskötés a Fórummal

2023-08-15

Újabb munkatársak a programban

2023-09-20

Jelentős infrastrukturális fejlesztések

2023-10-05

Új Kiadvány
Pesty Frigyes Kéziratos Helynévtárából 1864.
Közép-Szolnok vármegye

2023-10-12

A MNHP 1. műhelytalálkozója

2023-11-10

Könyvbemutató Nagyváradon

2023-12-01

Szerződéskötés a Partiumi Keresztény Egyetem Területi Kutatások Intézetével

2023-12-07

Módszertani konferencia Kolozsváron

2023-12-18

Csatlakozott az MNHP-hoz a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

2024-01-02

A Programtanács átalakulása

2024-02-20

Új munkatárs a programban